2018. december 10., hétfő
Kategória: Bulvár
Franciaország: a ’68-as diáklázadást idézi az erőszakhullám
By
Admin
Dated
0:04
Franciaország: a ’68-as diáklázadást idézi az erőszakhullám Emmanuel Macron francia köztársasági elnök e héten fontos bejelentéseket tesz. Ennek épp itt az ideje: november 27. óta személyesen nem szólt a negyedik hete ellene acsarkodó népéhez. Az 1968-as diáklázadást idéző erőszakhullám hétvégi csúcspontja volt a párizsi Köztársaság téri lázadás, aminek oszlatásában a zsaruk páncélozott csapatszállítókat, vízágyúkat vetettek be. A sárga mellényes zendülők eddig egymillió euró (323 millió Ft) kárt okoztak. Vasárnap estig ezer körüli az előállítottak száma, ám ez nem szegi kedvét az utcára vonulóknak, akik addig nem nyugszanak, ameddig nem emelik a minimálbért, nem fagyasztják be a háztartási energia árát, fittyet hánynak könnygáznak, paprikaspray-nek, lovas rendőröknek.